•60. fejezet•

Az előző rész tartalmából:
Emily, mint boldog édesanya, hazahozhatta fiát, Bostont. Riker mindenben segített feleségének, ami jól jött. Este a Lynch család ellálogatott az ifjú párhoz, hogy megnézhessék új családtagjukat. Miután távoztak, Rikerék lefeküdtek. Hajnali kettőkor viszont Em felébredt... 

~~~Este~~~

Feleltem, mert Boston hangosan felsírt. Kimásztam az ágyból, de Riker megragadta a karomat.
- Jesszusom, azt hittem alszol! - mondtam Rikernek.
- Hát nem! - felelt mosolyogva. - Na, gyere! - sóhajtott, majd felkelt és Bos szobájába ment. Én is követtem őt.
Amikor beléptem, felvettem a kisfiamat, és ringatni kezdtem.
- Semmi baj! Itt vagyunk! - suttogtam. - Megfogod?  - pillantottam Rikerre.
- Persze. - bólintott és átvette Bostont.
Én addig előkészítettem magamat az etetésre.
- Köszi! - suttogtam Riknek, és átvettem a kicsit. - Na, gyere! Itt a vacsi! - suttogtam fülig érő szájjal.
Szerencsére Boston azonnal enni kezdett, és miután teli ette magát, átadtam Rikernek, hogy büfiztesse meg.

*évekkel később*

~~~Reggel~~~

Összesen 10 év telt el Boston születése óta. A kis Mary 12 éves csajszivá cseperedett, Bos pedig nemsokára 11. Az osztályzatai jók, de Riker minden alkalommal a matekot és az angol nyelvet erősíti.
- De apa, nem kell megtanuli! - trappolt le a lépcsőn Boston. - Nincs matekházi! - dühöngött.
- Nem érdekel! - jött utána Rik. - Nem megy, gyakorolni kell! - fújtatott idegesen.
Ezek a mindennapi viták, amiket hallgatok kb. Boston suliba iratása óta...
- Elég! - törtem meg a vitát. - Tudjátok, hogy milyen rossz érzés ez nekem? - néztem a fiúkra. - Minden nap ezt hallgatom! - ránéztem Bostonra. - Ha nem akarsz matekozni, akkor nem kell! Lehetsz takarító is! Most pedig irány a szobádba!
Bos idegesen feltrappolt, és magára
csapta az ajtót.
- Te pedig - néztem Rikerre. - Ha nem tanul, az ő baja lesz! Hagyd rá, majd benő a feje lágya! - zártam le a témát.
Visszamentem a konyhába, és elkezdtem a főzést.
- Elmegyek anyuékhoz, jó? - lépett mellém Riker.
- Menjél csak...- motyogtam.
Ezt gondolom igennek vette, mert elment. Magamba roskadva álltam a tűzhely fölött és a levest kavargattam.
Boston olyan nagy fiú lett! Megértem, hogy nem akar tanulni, mert ennyi idősen én se akartam. Viszont Rik érvelését is díjazom, hiszen a felső tagozatra jól fel kell készülni.
- Anya! - kiabált Bos. - Elmehetek Ross bácsival deszkázni?
Sóhajtottam és felmentem az emeletre.
- Majd ha itt rend lesz! - mondtam a szobára utalva.
- De az hatszáz év! - csattant fel a fiam.
- Akkor ajánlom, hogy most kezdj neki! - kiabáltam vissza, azzal lementem a nappaliba. A telefonomért nyúltam, mert fel akartam hívni Hienéket.
- Szia! - szóltam bele.
- Mizu? Arra gondoltam, hogy Lilivel kiveszünk egy lakást a közeletekben, és anyudék is jönni akarnak...- hadarta.
Ide akarnak jönni? Hisz ez csodálatos!
- Akkor siessetek! - nevettem. - Képzeld Boston már 10 éves! - újságoltam.
- Na, akkor lesz kivel játszania Szuzynak....- csúszott ki a száján.
- Ki az a Szuzy? - kérdeztem meglepetten.
- Bassza meg! - szitkozódott. - Ő Rocky lánya. Akkor tudtam meg, mikor az esküvő után hazajöttünk. - mesélte. - Nem akartam megfosztani Rocky-t az apaságtól, úgyhogy megtartottam és felneveltem... De Szu még nem ismeri az apját. - mondta halkan. - Majd megtudja, ha odaköltözünk. - fejezte be.
Ez hihetetlen! Az esküvő előtt? Vagy
 ott helyben? Atyám! Szuzy Lynch... Legalább Rocky is boldog lesz. És ismét egy újabb tag. De mikor jönnek?
- Mikor akartok jönni? - kérdeztem.
- Holnap után.
- Értem. Na, megyek, mert Boston kiabál. - vettem búcsúzóra.
- Akkor szia! - köszönt el Hien, és letette.

~~~Este~~~

- Boston, Riker! Vacsora! - kiáltottam.
A két Lynch letrappolt a lépcsőn és az asztalhoz ültek. Elővettem a tányérokat, evőeszközöket és poharakat. Én a kedvenc bögrémet vettem elő, mert ezen Rikerrel vagyunk a parton.
- Képzeljétek - ültem le az asztalhoz. - Beszéltem Hiennel, és azt mondta, hogy ideköltöznek Lilivel és anyuékkal! - meséltem boldogan.
- Az jó! - felelte Rik.
- Ki az a Hien? És a Lili? - kérdezte Boston.
- Ők a legjobb barátnőim. - feleltem.
Bos bólintott, és tovább evett.

~~~2 nappal később~~~

Ennyi idegbajt! Boston is az apjából van, az már biztos!
Reggel, mit sem sejtve felkeltem, és lementem a konyhába kávét inni. Na, Bos mit csinál? A gabonapelyhes dobozba önti a tejet (!!!) és úgy eszi! Nem elég, hogy totál gusztustalan, még fel is idegelt! Akkor utána elkezdtem kitakarítani a házat, és megbíztam a
fiúkat, hogy ők a kertet csinálják meg. Riker füvet nyírt, Boston pedig a bokrokat. Csakhogy, mikor kimentem, a bokrok tökéletes hasonmásai voltak a (khm...) egyes szerveknek.... Na, itt eldurrant az agyam, és fogtam felküldtem Bost a szobájába, hogy addig ki ne jöjjön, míg Rik rendbe nem teszi!
...
- Haliii! - ugrott Lili a nyakamba, amint ajtót nyitottam.
- Annyira jó, hogy mindenki itt van! - néztem körbe boldogan. - Anya, Apa! - öleltem meg őket.
- De nagy lettél! - nézett végig rajtam apa.
- Igen, igen. - bólintott anyu is.

~~~Este~~~

Mindenki megérkezett, és már csak Rocky hiányzott.
- Hol lehet? - kérdezte Hien halkan.
- I don't know... - rántottam vállat.
Szegény Hien! Szuzy jól elvan az emeleten Mary-vel és Bos-szal, úgyhogy semmi veszély se fenyeget. Stormie és a többiek boldogan fogadták az újabb "Lynch porontyot". Kérdés, hogy Rocky hogy fogadja.
- Bocs, hogy késtem! - sietett be Rocky az ajtón.
- Hol jártál? - tette csípőre a kezét Delly.
- Vettem egy kis bort. - mutatta fel Rocky a palackot.
Bement, letette az üveget, és a nappaliban leült.
- Rocky, mondanom kell valamit! - szólalt meg Hien.
Itt az idő!
- Mondd!
- Szuzy! - kiáltott a barátnőm. A kis, fekete hajú kislány leszaladt a lépcsőn, és megállt Hien mellett. - Ő itt Szuzy. Szuzy Lynch. - mondta Hien halkan.
- Az...az én lányom? - dadogott Rocky.
- Ki másé lenne? - kérdezett vissza nevetve.
Rocky odalépett Hienhez és gyengéden megcsókolta, majd legugolt Szuzy-hoz.
- Szia! - köszönt. - Én vagyok Rocky. A te apukád.
- Apucii! - ugrott Szu a nyakába.
...
Az estét nálunk töltöttük, és sokat beszélgettünk. Lili Rossal ismét boldog volt, s már együtt is maradnak. Rocky és Szuzy tökéletes összhangban voltak, úgyhogy jól jártak. A gyerekek az emeleten játszanak, mi pedig nagyban röhögünk. Ilyen egy igazi család. Még pedig a Lynch család.

Az utolsó bejegyzésben a sztori keletkezéséről olvashattok. Itt a történetet befejeztem, remélem, hogy tetszett.